Természetvédelmi őr (angol nyelven ranger) Magyarországon jogszabályi alapon több mint 30 éve létezik, jogállása, feladatai, jogosultságai és kötelezettségei azonban az utóbbi évtizedben jelentősen megváltoztak. A természetvédelmi őr 1993 óta köztisztviselő, jogosultságait és kötelességeit pedig az 1997. évi CLIX törvény II. fejezete jelentősen kibővítette. A feladatellátásuk részletes szabályait miniszteri rendeletként 2000-ben kiadott Szolgálati Szabályzat állapítja meg.
A mai, korszerű értelemben a természetvédelmi őr gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a különböző beosztású állami természetvédelmi őröket és az önkormányzati természetvédelmi őröket.
A hatályos új jogszabályok alapján a természeti és a védett természeti területek és értékek megóvása, őrzése, károsításának megelőzése érdekében egyenruhával, szolgálati igazolvánnyal és jelvénnyel, szolgálati maroklőfegyverrel és más technikai eszközökkel ellátott tagokból álló Természetvédelmi Őrszolgálat működik valamennyi nemzeti park igazgatóság szervezetében. Emellett az önkormányzatoknak is lehetőségük van a helyi jelentőségű védett természeti területek őrzésére önkormányzati természetvédelmi őrt alkalmazni. Az állampolgárok polgári természetőrként segíthetik a természetvédelmi őrök munkáját.
Hazánkban 10 nemzeti park igazgatóság van, amelyek az állami természetvédelem területi szervei; elnevezésüket a működési területükön levő nemzeti parkról kapták. Működési hatáskörük kiterjed a teljes közigazgatási területükre, amely magában foglalja:
- a nemzeti parkot, a tájvédelmi körzeteket és a természetvédelmi területeket,
- a nem védett természeti területeket is, ahol a természeti és a védett természeti értékek megóvása szükséges.
A nemzeti park igazgatóságok alapvető feladata:
- a védett természeti területek természetvédelmi kezelési tervének elkészítése és természetvédelmi kezelése,
- természetvédelmi szabálysértési hatósági feladatok ellátása,
- Természetvédelmi Őrszolgálat működtetése és további természetvédelmet szolgáló állami szakmai feladatok.
Az állami természetvédelmi őr a nemzeti park igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja, intézkedésre jogosult, egyenruhával és megfelelő szolgálati eszközökkel felszerelt hatósági személy. Alapvető feladata a természeti értékek és területek, kiemelten a védett természeti értékek és a védett természeti területek hatósági őrzése. Sokrétű feladatkörük magában foglalja:
- a természetvédelmi hatósági őrzést
- a nemzeti park igazgatóság szabálysértési hatóság területi ügyintézési feladatait,
- továbbá a nemzeti park igazgatóság védett természeti területek és értékek természetvédelmi kezelésével kapcsolatos területi feladatainak ellátását is.
Az állami természetvédelmi őr a természet védelme érdekében jogosult és köteles többek között:
- a természetvédelmi előírások betartásának ellenőrzésére,
- a természetvédelmi érdekeket sértő, a természeti és a védett természeti értékeket és területeket veszélyeztető vagy károsító cselekmény esetén személy és jármű feltartóztatására, személy igazoltatásra, csomag és jármű átvizsgálására,
- vadászok és horgászok teljes körű ellenőrzésére,
- természeti érték és a veszélyeztetéséhez használt eszköz visszatartására,
- természetkárosítás bűncselekménye elkövetésének tettenérése vagy az intézkedésének ellenszegülése esetén személyt elfogni, visszatartani vagy előállítani,
- jogszerű intézkedésével szembeni ellenszegülés esetén annak megszüntetésére kényszerítő eszközt (testi kényszer, bilincs, rendőrségi vegyi sokkoló, szolgálati kutya) alkalmazni (szolgálati maroklőfegyverük önvédelmi célú),
- szabálysértési, államigazgatási és büntető eljárást kezdeményezni, valamint helyszíni bírságot kiszabni.
A nemzeti park igazgatóságok keretében jelenleg összesen 200 állami természetvédelmi őr dolgozik. Egy fő természetvédelmi őrre így átlagosan 465 km2 működési terület, azon belül pedig 4200 ha országos jelentőségű védett természeti terület és 6000 ha országos jelentőségű védett természeti területen kívüli Natura 2000 terület, továbbá 190 régészeti lelőhely jut.
Az állami természetvédelmi őr szolgálati egyenruházata jogszabályban meghatározott zöld színű és fazonkialakítású. A szolgálati egyenruha jelzései:
a karjelvény,
a nemzeti park igazgatósági állományjelző,

a szolgálati beosztásjelzés,

a sapkajelvény,
szolgálatban a szolgálati igazolvány és jelvény.
A Természetvédelmi Őrszolgálat országos szakmai irányítását és felügyeletét a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala látja el.
A természetvédelmi őrök listája és a munkáltató szervek megnevezése
Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1.
1 Rózsa Sándor
2 Kanyok Zsolt
3 Burinda Tamás
4 Mihalik Imre
5 Korpás Attila
6 Juhász Tamás
7 Firmánszky Gábor
8 Pelles Gábor
9 Szegedi Zsolt Viktor
10 Béres István
11 Petrovics Zoltán
12 Papp Viktor Gábor
13 Váczi Béla
14 Drozd Attila
15 Serfőző József
16 Majoros Richárd
17 Lontay László
18 Keresztesi Péter
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
8229, Csopak Kossuth Lajos u. 16.
1 Békássy Gábor
2 Nagy Attila
3 Barcza Ákos
4 Barcza Gábor
5 Simon Pál
6 Lelkes András
7 Zábrák Károly
8 Mészáros András
9 Hardi Ferenc
10 Fehér Csaba
11 Vers József
12 Primusz József
13 Kovács Zoltán
14 Kárpáti Borbála
15 Vókó László
16 Cserép Attila
17 Fischer József
18 Kenéz István
19 Nagy Kornél
20 Rózner György
21 Novotny Zsolt
22 Sinka Gábor
23 Klein Ákos
24 Dr. Nagy Lajos
25 Novák Marcell
Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
3304 Eger, Sánc u. 6.
1 Becsei Ferenc
2 Bodnár Mihály
3 Mlakár Péter
4 Tóth László
5 Judik Béla
6 Fitala Csaba
7 Harmos Krisztián
8 Juhász Róbert
9 Borbáth Péter
10 Lantos István
11 Czikora János
12 Szuromi László
13 Urbán László
14 Mezei János
15 Juhász Tamás
16 Szarvas Imre
17 Stoszek Krisztina
18 Kleszó András
19 Pongrácz Ádám
21 Barta Zsolt
22 Borsodi József
23 Ilonczai Zoltán
24 Seres Mihály Nándor
25 Zákány Albert
26 Sasvári János
27 Magos Gábor
28 Kormos Krisztián
29 Győrfy Hunor
30 Ferenc Attila
31 Domboroczki Gábor
32 Török Hunor Attila
33 Bartha Csaba
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
7625 Pécs, Tettye tér 9.
1 Varga Zsolt
2 Kováts László
3 Deme Tamás
4 Horváth Zoltán
5 Pintér András
6 Kulcsár Péter
7 Völgyi Sándor
8 Mezei Ervin
9 Csokonai Péter
10 Dudás György
11 Omacht Zoltán
12 Dombi Imre
13 Szegvári Zoltán
14 Bodó János
15 Zöldvári Ákos
16 Glacz Róbert
17 Sztellik Endre
18 Csór Sándor
19 Szendi József
20 Mórocz Attila
21 Schurk László
22 Felső Barnabás
23 Gregorits János
24 Hódossy Attila
25 Lehőcz László
26 Kovács Attila
27 Dani Boldizsár
28 Gubacsi Mihály
29 Nagy Tibor
30 Nyemcsok Tamás
31 Wágner László
32 Schmidt Tamás
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság
2509 Esztergom, Strázsa-hegy
1 Staudinger István
2 Halász Antal
3 Kiss Péter
4 Vizkert András
5 Bezeczky Árpád
6 Kundráth Ferenc
7 Baloghné V. Éva
8 Grosz Róbert
9 Dobos Antal
10 Csáky Péter
11 Czumpf Attila
12 Darányi László
13 Nagy László
14 Nagy István
15 Békefi András
16 Kovács Zoltán
17 Dobos Sándor
18 Bezeczky Gergely
19 Kepes Zsolt
21 Géringer Péter
22 Bíró Sándor
23 Csonka Péter
24 Bukri Julianna
25 Juhász Márton
26 Dr. Jankainé N. Szilvia
27 Janata Károly
28 Justin István
29 Vidra Tamás
30 Csihar László
31 Selmeczi Kovács Ádám
32 Kazi Róbert
33 Bíró Tamás Zoltán
34 Nagy Imre
35 Novák Adrián
36 Klébert Antal
37 Fodor Zsófia Angéla
38 Kagyerják Pál
39 Vincze Tibor
Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság
9435 Sarród, Rév-Kócsagvár
1 Ásványi Antal
2 Sipos Tibor
3 Fülöp Tibor
4 Szabó Csaba
5 Mogyorósi Sándor
6 Kozák Gábor
7 Németh Árpád
8 Horváth Gyula
9 Horváth Béla
10 Váczi Miklós
11 Felber Péter
12 Peimli Piroska
13 Kugler Péter Csaba
14 Udvardy Ferenc
15 Pető Zsolt
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság
4002 Debrecen, Sumen u. 2.
1 Kapocsi István
2 Szél László
3 Ványi Róbert
4 Zalai Tamás
5 Kelemen Attila
6 Gulyás András
7 Budai Mihály
8 Bessenyei László Bence
9 dr. Kovács Gábor
10 Vasas András
11 Vass Lajos
12 Ujfalusi Sándor
13 Barcánfalvi Péter
14 Gál Lajos
15 Simay Gábor
16 Tar János
17 Herczeg Ferenc
18 Végvári Zsolt
19 Boruzs András
21 Tihanyi Gábor
22 Máté Rudolf
23 Demeter László
24 Dr. Ebesfalvi Sarolta
25 Homoki Károly
26 Monoki Ákos
27 Sallai Zoltán
28 Szilágyi Attila
29 Horváth Tibor
30 Habarics Béla
31 Monori György
32 Tőgye János
33 Mazsu István
34 Beke István
35 Dr. Tallósi Béla
36 Juhász Tibor
37 Hunyadvári Péter
38 Gyarmathy István
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
6001 Kecskemét, Liszt F. út 19.
1 Agócs Péter
2 Bakacsi Gábor
3 Farkas Jenő
4 Kurmai Péter
5 Sárkány József
6 Puskás József
7 Nagy István
8 Utassy Tibor
9 Pigniczki Csaba
10 Somodi István
11 Rácz András
12 Molnár László
13 Bártol István
14 Krnács György
15 Nagy Tamás
16 Somogyi István
17 Ludnai Tünde
18 Sereg György
19 Tajti László
20 Szalai Gábor
21 Medgyesi Gergely
22 Pál Szabó Ferenc
23 Pálinkás Csaba Ferenc
24 Kovács Sándor
25 Balázs Réka
26 Vadász Csaba
27 Dobosi Tamás
28 Erdős Sarolta
29 Kis Viktor
30 Bíró Csaba
31 Pataki Zsolt
32 Horváth Dénes
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
5541 Szarvas, Anna-liget
1 Parczen Balázs
2 Tóth Tamás
3 Széll Antal
4 Lengyel Tibor
5 Forgách Balázs
6 Puskás László
7 Bíró István
8 Török Sándor
9 Kotymán László
10 Kocsis Péter
11 Boldog Gusztáv
12 Harsányi Dezső Attila
13 Tóth Imre
14 Csáki Imre
15 Vizes Tibor
16 Őze Péter
17 Czifrák Gábor
18 Motkó Béla
19 Marik Pál
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Siska szer 26/a
1 Horváth Ildikó
2 Márkus Rita
3 Nessel Tamás
4 Gruber Ágnes
5 Tanner Tibor
6 Horváth Csaba
7 Máté Mihály
8 Dr. Szentirmai István
9 Kóródi Blanka
10 Jandrasits László
11 Szabó Imre